1891-ben a Nemzeti Múzeum birtokába két aranylemez került vásárlás útján, lelőhelyük megnevezése „állítólag Békéscsaba” kifejezéssel szerepel a nyilvántartásban - ám a régiségkereskedők a múzeumnak megvételre felajánlott leletek esetében ekkoriban gyakran fiktív lelőhelynevet adtak meg, hogy a portéka értékét növeljék. Békéscsaba ugyanakkor nem szerepel a legtöbbször így megnevezett lelőhelyek sorában, ezért feltételezhető, hogy a szóban forgó aranylemezek valóban a város közelében, vagy legalábbis valahol a Dél-Alföldön kerültek felszínre.

Valószínűleg egyedülálló formájuk és díszítésük lehetett az oka, hogy a két tárggyal sokáig nem foglalkozott a régészettudomány; ismert párhuzamok hiányában, datálásuk, kulturális besorolásuk nem történhetett meg. Az egyik aranylemeznek sajnos a második világháború viszontagságaiban nyoma veszett. A megmaradt darabbal kapcsolatban Kemenczei Tibor végzett átfogó elemzést, tanulmányát 1987-ben közölte.

A vékony aranylemezből készült tárgy formája halra emlékeztet, az ábrázolás azonban nem realisztikus: fejrésze oroszlánszerű, a farok kialakítása legfeljebb felülnézetből hasonlíthat hal farokúszójára. Elképzelhető, hogy készítője több állat jellemvonásából összetevődő, fantasztikus keveréklényt ábrázolt. A 22,6 cm-es lelet funkcióját egyértelműen nem tudjuk megállapítani; rögzítésére az elején lévő lyuk és az egyik szélének visszahajlítása szolgálhatott. Úgy tűnik, hogy egy, a lemez szélességének megfelelő méretű tárgy (talán szíj) borítására, díszítésére használták; tartozhatott lószerszámzathoz, vagy ruhához is. Fegyver hüvelyének díszítményeként is értelmezhetnénk, de ahogy Kemenczei Tibor rámutatott, ennek ellentmond, hogy a lelet eredetileg két lemezből állt, melyeket feltehetően együttesen alkalmaztak.

A békéscsabai aranylemez (Kemenczei 1987 után)

A sztyeppevidék szkítakori művészetének emlékei közt oldal- és felülnézetből ábrázolt hal alakú arany- és bronzlemezeket egyaránt találunk. A realisztikusabb alkotásokban az elsősorban az ukrán és dél-orosz sztyeppék nagy folyóiban, főleg azok deltavidékén nagy tömegben előforduló és a korabeli halászat szempontjából kiemelt jelentőséggel bíró tokféléket ismerhetjük fel, sokszor azonban – mint a békéscsabai lemez esetében is - a stilizált vagy elvont megfogalmazás lehetetlenné teszi az azonosítást.

A halmotívum eredetét a szkíta művészetben egyébként iráni eredetre vezetik vissza és a víz, vagyis az élet szimbólumaként értelmezik. A szolochai (Dnyeper-vidék – Oroszország) és volkovci (Ukrajna) kurgánokból előkerült darabok ló homlokán lévő kantárszíjat díszítettek, ahogy talán a Taranova Mogila-i (Ukrajna) temetkezésből és a Stănceşti (Románia) erődített telepről származóak is; ezek kora a Kr. e. 5 - 4. századra tehető.

A halmotívum más tárgyakon is előfordul, ilyen pl. a vettersfeldei (Witaszkowo – Lengyelország) hal alakú, egykor valószínűleg pajzsot díszítő aranylemez. Hasonló tárgyak ugyanakkor nem csupán a szkíta állatstílus által fémjelzett területeken, hanem a perzsa ötvösművészet hatásait tükröző kultúrákban is megjelentek. Ebben az időben Trákiában a görög, iráni és szkíta művészet elemeit átvéve sajátos, önálló trák művészeti stílus jött létre, és a békéscsabai lelet leginkább ennek a stílusnak a vonásait tükrözi.

A vettersfeldei aranylemez

Kemenczei részletesen elemezte a békéscsabai lemez lehetséges párhuzamait, keltezésének és eredetének kérdését. Ezek alapján jelenleg úgy tűnik, hogy bár a tárgy(ak) az Alföld szkítakori lakosságához, illetve annak valamely előkelő, magas státuszú személyéhez köthetőek, és valamikor a Kr. e. 5 - 4. század során kerülhettek a földbe, eredetük nem ebben a régióban keresendő. Az aranylemez (és párja) készítési helye valószínűleg az Északkelet-Balkánra, az egykori Trákiára, azon belül talán valamelyik Fekete-tenger melléki görög ötvösműhelyre tehető.

Az Alföldön való előkerülését esetleg a Kr. e. 5. század második felétől az Al-Duna vidékén jelentősen megerősödő dák-géta hatalom nyugati-északnyugati kapcsolatai kiépülésének egyik nyomaként értelmezhetjük. A helyi elit által beszerzett, vagy ajándékként kapott egyéb presztizstárgyakhoz hasonlóan ez az egyedülálló lelet is jól mutatja a korabeli hatalmi reprezentáció és a földrajzi értelemben is széleskörű kapcsolatok jelentőségét.

A bemutatott lelőhelyek, temetkezések és szórványleletek az Alföld szkítakori társadalmának vezető rétegéhez köthetők. Gazdagságukat, hatalmukat, kapcsolataikat és a korszak sokszínű világát, kulturális és etnikai viszonyait tárják elénk, még ha csupán támpontokat, mozaikos információkat szolgáltatnak is.

A korabeli társadalmi rétegzettségre jelenleg csak a temetők elemzéséből és a sírokból előkerülő tárgyak alapján következtethetünk, az előkerülő települések egyelőre nem mutatnak számunkra semmilyen hierarchiát. Az elithez köthető tárgyak mellett egyre nagyobb számban ismerjük ugyanakkor az alacsonyabb rangot, vagy vagyoni helyzetet tükröző, a köznép, tehát a szélesebb rétegek köréből származó halottak temetkezéseit. Ezek a temetők sok esetben még fontosabb, vagy akár egyedüli forrásként szolgálnak számunkra, ha a korszak történeti, etnikai, gazdasági és társadalmi viszonyainak minél közelebbi megértésére törekszünk. A következő részben néhány jellemző példán keresztül ezeknek a hazai lelőhelyeknek, régészeti forrásoknak a bemutatását kísérlem meg.

aranyszarvas