A legutóbbi évtizedek ásatásai igazolták azt a föltételezést, hogy a fémművesség őshazáját az Anatóliától Kelet felé Örményországon át Afganisztánig nyúló hegyvidéken kell keresni.

E területek lakóinak Kr. e. a 6. évezredben sikerült a fémek hideg megmunkálása. Kr. e. 5000 körül találták fel a fémek hevítéses lágyítását és Kr. e. 4800 k. érceikből való kiolvasztásukat.

Az elsőnek megmunkált fémek az arany, a réz és az ezüst, mert ezek fordulnak elő termésállapotban, fölbukkanhatnak a föld felszínén, és fémes fényük következtében föl is tűnhetnek, hideg állapotban is megmunkálhatóak (hidegsajtolásos hegesztés). Ezt az eljárást legkönnyebben az aranyra lehet alkalmazni, ez ui. az arany a  legképlékenyebb az említett fémek közül, másrészt ez őrzi meg a legjobban a színét és a fényét. Föltehetően az arany volt a legősibb kultúrákban elsőként megmunkált fém. Jelentős szerepet játszott az ókori Egyiptomban, melynek legrégebbi arany ékszerlelete (Kr. e. 4200) egy nyers aranygolyókból álló nyakék. A fönnmaradt számos lelet fejlett technikáról tanúskodik.

A kohászat terén alkalmazott 22 ókori „felfedezés” közül 18 az egyiptomiaknak köszönhető. Saját aranyuk mellett megszerezték Núbia és más afrikai területek aranyát is. A sárga fém mint a nap ajándéka egyedül a fáraót, családját és a papságot illette meg.

A Kr. e. 3800 körül Mezopotámiába bevándorló sumerok már jól ismerték az arany megmunkálását. Ur király sírleletei a bizonyítékok egész sorát szolgáltatják erre. Mezopotámiának nem volt saját aranya; kereskedelmi hódítás és rablóhadjáratok során „szerezte be” a szükséges nyersanyagot.

Mezopotámia városállamai hatalmas aranykincset halmoztak fel. Kürosz perzsa király Kr. e. 539: legyőzte a babiloni hadsereget, és a kincsek Perszepoliszba, Ekbatanába és Szúszába vándoroltak (Hérodotosz Kr. e. 445-ben írta ezt).

Amikor Kr. e. 331-ban: Nagy Sándor megszerezte a perzsa áll. kincseket, a 290.000 talentum ezüst mellett 50.000 talentum aranyat zsákmányolt (1 talentum = 26,2 kg).

A görög kultúrkör első aranyleletei Trójából származnak. A Tróját kiásató Schliemann által „Priamosz kincsének” tartott aranyékszerek jóval korábbiak, Kr. e. 2600 körül készültek, míg a trójai háború Kr. e.1193-1184-ban zajlott). Ezen ékszerek technikai színvonala is kiváló, különösen a granuláció, a filigránmunka és a láncok kivitele. Egyedül a legnagyobb diadém 12.721 láncszemből áll.

A trójai leletekkel kb. egykorúak a krétaiak.

A görög szárazföldön az aranyműves munkák egy évezreddel később, Mükénében jelennek meg, és a leletek, noha későbbiek (Kr. e. 1600 és 1400 között), fejletlenebb technikára vallanak.

A görög aranyművesség virágkora egybeesik az egész görög műveltség virágkorával (Kr. e. 5. sz.). Ekkor készítette el Pheidiász Pallasz Athéné 12 méter magas, elefántcsonttal díszített aranyszobrát, melynek csak egy római kori másolata maradt fönn.

Technikailag Kr. e. 350 körül jutott el a görög aranyművesség a csúcsra: a tömeg helyére a finom kidolgozás lépett, hiszen a görög anyaországnak alig volt aranya.

Hasonlóképpen szegény volt aranyban Róma is. Először Julius Caesar hódításai töltötték meg a kincstárakat arannyal. A császárság korára olyan mennyiségű arany áramlott Rómába, hogy az írók (így Plinius) óva intettek a következményektől.

A pazarló luxus már a Kr. u. 2. sz: aranyszűkéhez vezetett. A polgári anarchia együtt járt a gazdasági hanyatlással.

A klasszikus kultúrkörön kívüli, történelem előtti Európának két aranykitermelő és -feldolgozó központja volt: Írország és Erdély.

A legrégebbi erdélyi aranylelet, a moigrádi kincs (4 db kizárólag hidegkovácsolással, közbenső lágyítás nélkül alakított bálványalak) a Kr. e. 4. évezred elejéről származhat.

Az őskorból származó Szilágysomlyói kincs néven ismert leletegyüttest Szilágy megyében találták a mai Románia területén, más néven Mojgrád vagy Moigrád községben.

Kr. e. 1600 körül Erdély Európa legfontosabb aranyszállítója lett.

Más fontos aranykitermelő helyek: az Ibériai-fésziget (Kr. e. 4000 táján), az Alpok (különösen Stájerország), Gallia (a Rhone és a Pireneusok között), a Pó és a Rajna torkolatai és Írország. Itt született Kr. e. 2000 körül egy egész Észak-Európára jellemzővé váló új aranymegmunkálási forma: a vékony lemezek fa- v. kőmatricán végzett domborítása (trébelése), majd cizellálása.

A Római Birodalom hanyatlása az aranybányászat összeomlását is eredményezte: az aranykitermelés kevesebb mint 1/10-ére esett vissza.

Igaz, az arany kultusza Bizáncban még közel ezer esztendeig megmaradt, és az arany egyre nagyobb szerepet kapott az erősödő Egyház ellátásában is, föllendülést csak a 12. század hozott. A középkor arany kitermelése azonban - a virágzó egyház művészete ellenére - meg sem közelítette az ókorit.

- Az aranybányászat újabb föllendülését Amerika fölfedezésétől (1492) számíthatjuk. A kezdetet az amerikai őslakók kifosztása jelentette, aranyuk az európai gyarmatosító hatalmak kincstárát gazdagította. Ezt követően az aranykutatás jó ideig sikertelen maradt. 1696, 1710, 1725: Brazíliában bukkantak újabb lelőhelyekre. 1740 körül Kolumbiában, 1745: Szibériában találtak aranyat, és ezzel megkétszereződött a világ aranytermelése.

1848: a kaliforniai,

1851: az ausztráliai, majd

1859: a nevadai aranymezők föltárása megtízszerezte a termelést.

A nevadai és a vele egy időszakban fölfedezett alaszkai aranybányák hozama nem volt tartós v. rendkívüli (évi 200 tonna körül).

1885: a Dél-afrikai Transvaalban (Witwatersrand) fölfedezett aranymező tartós eredményt ígért. Ezt követően a kinyerési technológia fejlődése (ciános lúgozás) járult hozzá jelentős mértékben a világ aranytermelésének növeléséhez, amely

eddigi rekordját 1970-ben érte el (1738 tonna).