ikonosztáz A keleti templomokban a szentély és a templomhajókat elválasztó díszes deszkafal, melyet az egyházi előírás szerinti sorrendben szentképek, ikonok díszítenek.

A Magyar Katolikus Lexikon ezt írja az ikonosztáz szóról:

ikonosztáz,

másnéven ikonosztázion, görögül  eikonosztászisz, eikonosztászion, képfalat, képállványt jelent.

A bizánci szertartású templom legjellegzetesebb része, mely a szentélyt a hajótól választja el. A választófalként szolgáló képállványon meghatározott szabályok szerint elhelyezett szentképek láthatók.

Kialakulása az 5. században kezdődött. Ekkor az ikonosztáz egy alacsony elválasztó rács volt, melyen Krisztus és Szűz Mária képe függött.

A 6-7. sz: a rács helyét a 4 alapkép (a hívek balkeze felől az 1. Szt Miklós, a bizánci egyh. védősztje v. Szt Mihály arkangyal v. Keresztelő Szt János, a 2. az Istenszülő, a 3. Jézus mint bíró, a 4. a templom védőszentjének ünnepe) foglalta el.

Később több templomban a 4 alapkép fölé még 3 képsor került, így alakult ki a mennyezetéig érő, teljes ikonosztáz. A 4 alapkép között képekkel díszített 3 ajtó nyílik.

A középső a baszilikai pülai, a 'királyi ajtó', melyen szertartások közben csak pp. és áldozópap léphet át. Ezen ajtó fölött van az utolsó vacsora, fölötte Krisztus kir. és főpap képe, legfelül a szent kereszt, alatta Szűz Mária és Szt János apostol, kik nagypénteken a kereszt tövében álltak. Az utolsó vacsora képétől jobbra és balra a bizánci egyház 12 fő ünnepét ábrázoló képeket láthatunk. Jézus királyi és bírói képe mellett kétoldalt a 12 apostol, ezek fölött a legfelső sorban 12 próféta képe van. A teljes ikonosztázon összesen 48 képet találunk. Sok templomban (főleg Görögországban) az ikonosztáz csak az alapképsorból áll. Hazánkban a legújabban épült görögkatolikus templomok túlnyomó többségében nincs ikonosztáz.